Vakbarát változat
kezek illusztráció

Tájékoztató a támogatott szakképzési rendszer működéséről

      

Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló, többször módosított 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 22. § és 22/A §-ai alapján az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal látja el a szakképzéssel és a szakképzés költségvetési forrásának kezelésével kapcsolatos feladatokat, valamint jogosult a szakképzés menetét ellenőrizni.

  • Ki vehet részt a szakképzésben?

A rendelet alapján a szakképzési rendszerben részt vehet az a személy, aki hazai felsőoktatási intézmény által kiadott vagy honosított, vagy a külön jogszabály szerint elismert, a szakképesítés megszerzéséhez megfelelő végzettségét igazoló oklevéllel rendelkezik, és az oklevele szerinti alapnyilvántartásba történt felvételét igazolja.
(Rendelet 1.§ (2) bekezdés)

A szakképesítés megszerzése támogatott szakképzés és költségtérítéses szakképzés keretében történik, a támogatott szakképzésben a jelölt központi gyakornokként vagy rezidensként vesz részt.

  • Ki a központi gyakornok/mit jelent a központi gyakornoki rendszer?
  • aki (a Rendelet szerint meghatározott keretszám erejéig) felsőoktatási intézmény által közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott, háziorvostan szakképesítésben részt vevő jelölt, vagy
  • a felsőoktatási intézmények oktatói utánpótlásának biztosítására a miniszter által meghatározott szakképzést folytató jelölt.

(Rendelet 2. § (3) bekezdés)

  • Ki a rezidens/mit jelent a rezidensi rendszer?
  • a rezidensi rendszerben azok az egészségügyi szolgáltató által foglalkoztatott, támogatott szakképzésben részt vevő jelöltek vesznek részt, akik nem tartoznak a központi gyakornoki rendszer hatálya alá

(Rendelet 2. § (5) bekezdés)

  • a miniszter a Rendelet 10. §-ában foglaltaknak megfelelően minden év december 15-éig közzéteszi a következő évre vonatkozóan a rezidensek egyetemi régiókra lebontott keretszámait és megyénként a hiányszakmák körét.

A 2011. évi szakképzés tekintetében hiányszakmának minősíthető:

  • aneszteziológia és intenzív terápia
  • csecsemő és gyermekgyógyászat
  • igazságügyi orvostan
  • infektológia
  • megelőző orvostan és népegészségtan
  • neurológia
  • nukleáris medicina
  • orvosi laboratóriumi diagnosztika
  • orvosi mikrobiológia
  • ortopédia-traumatológia
  • oxyológia és sürgősségi orvostan
  • patológia
  • pszichiátria
  • radiológia
  • sugárterápia
  • transzfúziológia
  • tüdőgyógyászat

MINISZTERI KÖZLEMÉNY

 

  • a meghirdetett keretszámokból az egészségügyi szolgáltatók az EEKH-nak benyújtott támogatási igénnyel kérelmezhetnek támogatott álláshelyeket egész évben
  • az igényléskor az egészségügyi szolgáltatónak meg kell jelölnie kivel kívánja a támogatott álláshelyet betölteni
  • az igényeket megvizsgáló Bíráló Bizottság javaslatai alapján a miniszter dönt a támogatott álláshelyek odaítéléséről
  • ezt követően a támogatott álláshelyre került szakorvos-jelöltnek egy hónapon belül meg kell kötnie a szakképzési szerződést az egyetemmel, és meg kell kezdenie a szakképzését
  • a támogatás folyósításának kezdő időpontja legkorábban a szakképzés megkezdésének időpontja lehet
  • A támogatás mértéke

A Rendelet alapján az egészségügyi szolgáltatók – egyetemek által jóváhagyott – havi jelentései alapján folyósítja a Hivatal a Rendelet 4. §a alapján járó normatív költséghozzájárulást, amely:

  • a törzsképzés ideje alatt a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) H fizetési osztály 1. fizetési fokozata 50%-ának megfelelő összegben együttesen foglalja magába a képzési normatívát és a képzést irányító személyek (tutor, mentor) díjazását
  • a szakgyakorlat ideje alatt a Kjt. H fizetési osztály 1. fizetési fokozata 15%-ának megfelelő összegben foglalja magában a képzési normatívát

Ezen felül a Rendelet 5. §-ának (3) bekezdése alapján az egészségügyi szolgáltató a rezidens után a hiányszakmák esetében a Kjt. H fizetési osztály 1. fizetési fokozata 50%-ának megfelelő összegű, a szakképzés teljes időtartamára szóló támogatást kaphat, melyet a munkáltató a rezidens számára az őt külön jogszabály alapján megillető munkabéren felül köteles megfizetni.

 

A támogatások folyósítása az erre a célra kialakított online adatbázisban az egészségügyi szolgáltatók által rögzített és az egyetemek által jóváhagyott adatok alapján, havonta történik.
REZIDENS PROGRAM

Milyen esetekben kell a támogatást visszafizetni?

A Rendelet 18. §-a alapján:

  • a munkáltató és a felsőoktatási intézmény a részére az adott jelölt után folyósított támogatás megtérítésére köteles, ha olyan magatartást tanúsít, amely a jelölt szakvizsgára bocsáthatóságát ellehetetleníti, azt késlelteti vagy más módon korlátozza
  • ha a jelölt nem vállalja, hogy az általa választott szak vonatkozásában a képzési idő leteltét követő három éven belül szakvizsgát szerez, illetve ezt a vállalását nem teljesíti, a képzési időre folyósított támogatás megtérítésére köteles
  • ha a támogatott jelölt a szakvizsgára bocsáthatóságát önhibájából előreláthatólag késlelteti vagy ellehetetleníti, a folyósított támogatás visszafizetésére köteles
  • A keretszámok átcsoportosítása

Az adott évben meghirdetett rezidensi keretszámokból az október 31–éig be nem töltött rezidensi helyek a Bíráló Bizottság javaslatára, miniszteri döntés alapján átcsoportosíthatók. Az átcsoportosításra irányuló kérelmet a jelöltnek és az őt foglalkoztatni kívánó, vagy már foglalkoztató egészségügyi szolgáltatónak együttesen kell november 15-éig benyújtania a Bíráló Bizottsághoz.
Az átcsoportosítás történhet:

  • az egyes régiók között
  • irányulhat a ráépített és a második vagy további alapszakképesítés megszerzésének támogatására
  • a szakképesítést költségtérítéses formában megkezdő jelölt támogatott szakképzésbe történő átvételére
  • A szakváltás/egészségügyi szolgáltató váltás

A szakképzés ideje alatt a jelöltnek lehetősége van a szakváltásra, amennyiben az egészségügyi szolgáltatóval a foglalkoztatásról megállapodást köt.

Utolsó frissítés (2013.01.23)
 
< Előző   Következő >
láblécképek
Copyright © 2006 by Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal
Cím: 1051 Budapest, Zrínyi u. 3., Telefax : 269-3794
Email: ekh.titk@eekh.hu
 
Nyitóoldal Honlaptérkép Keresés Vakbarát változat Nyitóoldal - magyar címer